Magamról

17 múltam évek óta. Diáknyúzó vagyok munkaidőben. Szabadidőmben keresem magam és azokat a dolgokat, amitől épülhet (belső)világom.

2017. január 19., csütörtök

Tizedik nap

Segített az alvás, mert reggel kipihenten ébredtem. Valamit ki kell találnom arra, hogy egyenletesebben osszam el a bevitt folyadékot. Hiába tudatosítom, hogy óránként 2,5 deci. Délig két literig mindig eljutok, de utána valahogy rendszertelenné válik a dolog. Eddigi életemben ritkán történt meg, hogy éjjel felkeljek, de mostantól legalább egyszer vagy kétszer fent vagyok és rövidtáv-botorkálok a kis helyiségig. egyetlen pozitívuma, hogy utána az elalvást segítendő vezetett relaxációt hallgatok. ( Egyszer sem sikerült végig hallgatnom a 26 percet.) 
Végig gondoltam, hogy mit újíthatok az étkezéseimen.  Az ebéd és a vacsi már bejáratódott. Délben párolt és meleg étel, este hideg sali a sonkához.
A shakekkel ma kísérleteztem, kiválasztottam a banánost és a túródesszertet. Az elmúlt héten nem ovációztam nekik. Most az volt a kérdésem, hogy extra habosíthatom-e őket. Egy percig ráztam a shakerben őket és láss csodát, mindegyik krémesebb és sűrűbb lett. A banános már majdnem elérte az igazi banánpép sűrűségét. Ezentúl mindegyiknél kipróbálom.
Ma büszke vagyok magamra, mert kaptam ajándékba egy doboz  Mozart golyót és megálltam, eltettem a Merci mellé. Régebben egyik sem élte volna meg a másnapot. Most vár a sorára....Valószínű én is továbbadom őket.
Sikerült túrót beszereznem, így ma este ezzel dobom fel a vacsimat. Talán ez a legnehezebb, hogy a tejtermékekről le kell mondjak. Kis korom óta imádtam a tejet, gyakran volt vacsorára nyáron pohár hideg tej és vajas kenyér. Tinédzserként allergiás lettem mindenre, ami fehérjét tartalma volt, így sokáig tojást sem ettem. Fősulin és utána is este mindig ittam egy liter tejet vagy fél liter kakaót és ettem napközben egy nagy doboz joghurtot. Ennek folyományaként allergiás lettem az ételszínezékre és a laktózra. A három hónapos candida diétából kettőt be tartottam, de utána ismét ittam tejet és ettem tejtermékeket, igaz kevesebbet. Egy héten ittam meg az egy litert és három hétig magtejet ittam, majd utána 1.5%-os tejet. Azóta csak akkor jött ki allergiás tünet, ha az immunrendszerem nagyon legyengült. Sosem tudtam, csak a diabetológus közölte velem decemberben, hogy emeli a vércukorszintet és jó lenne, ha elhagynám. A poroktól eddig semmilyen allergiás tünetet nem kaptam, remélem így marad. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése