Hatodik nap

Mindig azt hallom,  hogy a fogyás fejben dől el. A tudatos szint alatt sokkal mélyebben futnak önszabotáló programok, amik nem engedik, hogy változzon az ember. ezek sok minden miatt kialakulhatnak. Lehet szülői, családi minta vagy saját megéléses más tapasztalat alapján is. Minél régebb óta fut a program annál nehezebb legyőzni. a változástól való félelme az agyunknak sok mindenre képes. Legtöbbször halogatni vagy feladni.

Nekem már lassan negyven éve fut a programom vagy még több ideje. Első gyerekként anyu mindig attól félt, hogy azért sírok, mert éhes vagyok. ( Legnagyobb félelme volt, hogy éhen halok- ezt mesélte.) Hatvan centisen és 3.20-val születtem, terhes vitamin nélkül. Kicsit sodrott nudli voltam, nem a pufi angyalka típus. Anyu etetett, mert nála a szeretet jele volt. Ma is, ha jön hozzánk vendég az mindig ki van traktálva és ha nem éhes akkor is enni kell, mert anyu nem hagyja békén.

Két évvel az esküvő után jöttem, már nagyon várt mindenki. Házunkban együtt élt négy generáció. Akkor nem is tudtam, hogy milyen szerencsés vagyok. Még két dédanyámat is láttam, igaz csak az egyikre emlékszem. Velünk lakott hét éves koromig a hátsó szobában. Nagyon örült annak, hogy jó az étvágyam, mert anyukán gyerekkorában nagyon vékony volt és folyamatosan betegeskedett. Mindig stikában adott enni nekem, hogy nagyra nőjek. Sikerült is, csak az irány lett kicsit eltájolva. 

Nagyszüleim, akik a háború és az ötvenes évek alatt is éheztek,mindig  raktároztak tartós élelmiszereket a spájzban. Tőlük az láttam, hogy akármi van ezekből mindig többet kell tartani, mert sosem lehet tudni...A névnapok, karácsony, húsvét, búcsú terülj-terülj asztalkám voltak.

Anyu sosem értette, hogy mitől hízok, ha nem eszem sokat. Egyszer rájött, hogy a dédinél kezdem a vacsorázást, majd mamáéknál fojtatom és végül náluk fejezem be. 

Tizenéves koromig nem sok minden változott. Kilógtam a sorból magasságilag és szélességileg. A középiskolában fogytam harminc kilót a sportnak és Marcsi bácsiéknak  köszönhetően. Nagyon vártam, hogy most észre vesznek a fiúk és megtalálom a  másik felem. Jön a család és a gyerekek. Nem így lett. A fősulira nem vettek fel először. Először éreztem, hogy ez számomra óriási kudarc, mert erre készültem 12 éves koromtól. Nem lett munkahelyem, otthon készültem. Megteremtődött elég idő arra, hogy elkezdjen futni az anyutól látott aggodó program a "mi van, ha". Mi van, ha nem vagyok elég okos és társai. Nyugtatásul elkezdtem többet enni és egy év alatt tizenkét kilót híztam. Felvettek! Jöttek az újabb kihívások és a megfelelési kényszer, amit evéssel csillapítottam. ( Már akkor tudtam, hogy nagy a baj, amikor egyik vizsgám előtt képes voltam éjjel elmenni az éjjel-nappaliba jégkrémért kétszer.) Az idegesség-evés váltakozott folyamatosan. Ha kicserélném a szavakat, akkor azt hihetné bárki, hogy függő lettem. Ezért szoktam mondani, hogy azt a legkönnyebb mondani, hogy fogyj le és ha nem sikerül, akkor rásütni a ,másikra az akaratgyengeséget.

Közben folyamatosan sikertelenül kísérleteztem a kapcsolataimban és valahol magamban már fel is adtam, amikor beütött a betegség. Újra kellett gondolnom sok mindent. Rájöttem, hogy nincs időm halogatni. Csak a most van. Ekkor olvastam a hirdetést.

A hosszú múltbanézés köszönhető annak, hogy a bejegyzés egy nappal később született meg. A pesti nap sokat adott lelkileg. Támogatást, nyitott és elfogadó embereket. Tudatosított sok mindent és ami tudati szinten van, az megváltoztatható.

Most éppen ezt a tudatosságot gyakorlom, amikor előre készülök az útra is. egyetlen játékom a maradék zacskók közötti véletlenszerű húzás is elmaradt. Ennek köszönhetően rájöttem, hogy a csokoládés gabona reggeli még nem mutatta meg magát, pedig új csillagot avattam. Ropogott, mint a rizspuding és csokis ízű. Nekem ennyi elég a koronázáshoz.

Az utazásánál ismét a könnyű elmosogatni elvet képviseltem, ezért jött velem tiramisu, kajszi túrós és a kókuszos. ( Maradt a vonaton is a kanalazz-töltsd meg vizzel-rázzd-idd rendszerem.) 

Külön szerencse, hogy a tréning helyén tudtam mosogatni és a szünetek is az étkezéseim menetét követték. ( Jutalmul utolsónak hagytam a csokis desszertet.)

Ebédre a padlizsános csirkét vittem, amit mungóbab csírával szórtam meg, mint semleges ízű elemmel.

Szállításra és a vonaton evésre gondolva a csirkemell mellé retek és uborka került. Jutalmul együtt utazhattam két egyetemistával és kiélvezhettem látványilag és illatban egy Burger King menüt, valami csirkefalatkás mártogatóssal és desszertként kókuszgolyóval.

 Most mondja nekem valaki, hogy nem mókamester fent az Öreg!

Szinte már vártam a következő tréfáját, ami jött is. Az IC-n van pótjegy, de nincs wifi és fűtés, míg a személyvonaton csak pótjegy nincs. 

A nap zárásaként ingyen szaunázva és csirkelevessel zötyögtem be Szombathelyre. ( Ez utóbbi élvezetes volt a maga módján, nálam játszhat még kategóriássá vált. Még nem tudom, hogy a körülmények áldozata lettem-e.)