Magamról

17 múltam évek óta. Diáknyúzó vagyok munkaidőben. Szabadidőmben keresem magam és azokat a dolgokat, amitől épülhet (belső)világom.

2011. április 30., szombat

Most egy kis zene ...

Ezek a kedvencek, amiket sokszor hallgatok. Valahogy  magukkal ragadnak...Néha táncolok rájuk, máskor csak a porszívózás ritmusát adják. A képzeletemben lejátszódó 3 perces love storyvá tudnak alakulni, ha olyan hangulatom van.

Anastasia: I'm outta Love


Bonjovi: Born to be my Baby


Ákos: Helló

Bon Bon: Holnaptól..


Bon Bon: Valami Amerika


Bon Bon: Szabad a gazdag


Ghimes: Pénz szaga


Bruce Springsteen : Born to USA


Chaka Khan : I'm every Woman


Corrs: Summer Sunshine


Corrs: Breathless


Enya: Only time


Extreme : More than Words


Gianni Morandi: In Ginocchio da Te


Antonio Banderas: Cancion del Mariachi

Gloria Estefan: Rhytm's gonna  get you


Ihász Gáborig pár kedvenc jutott az eszembe, de a Grease és a Hair kimaradt. Majd legközelebb!


2011. április 17., vasárnap

Egy osztálytalálkozó margójára...

Nagy örömmel és felfokozott állapotba szoktam várni ezeket az alkalmakat. Most már megéltem diákként és tanárként is  a PILLANATOT.
Diákként az első nagyon emlékezetes marad, mert a hűvös október végi időpontban, amikor átsétáltam az oldalkapun, olyan volt, mintha a múlt újraéledt volna. Amikor becsukom a szemem még most is magam előtt látom a   rózsalugas árnyékolta aszfaltcsíkot, ami a bejárat kovácsoltvas kapuját és az iskola nehéz, tömör, zöld faajtaját összekötötte.Reggel a sietősen lépdelő nebulók a kötelező Gyula bácsi köszöntés után ketté váltak és az utat szegélyező sárga kövek mentén vonultak libasorban az épület felé.Jó ómennek tekintettem , ha a pedellus bácsi ott állt és neki is köszöntem.  (Juhász Gyula emlékoszlopa még most is ott áll.) A lugasvasának közepére szerelt lámpa fekete foltot rajzolt az aszfaltra, ami alatt nem volt szabad áthaladni.
Ezek a rituálék voltak a felelés esélyét nullára csökkenteni, bent az épületben már semmi nem segített, ha eddig nem tette meg az ember az óvintézkedéseket!



(Kétszáz évesnél idősebb intézménynek volt még egy nagyon fontos babonája, ami az eredeti iskola kapuhoz kapcsolódott. Elsősként igazgatói kézfogás keretében léphettél szimbolikusan az egykori diákok nyomába, negyedikesként az elmaradhatatlan parolázás mellett haladt el mindenki az ellenkező irányba. Négy év alatt soha sem volt szabad ezt többször megtenni, mert az a biztos kicsapást jelentette!)
Osztályunk több teremben megfordult, ahogy növekedett évfolyamunk, úgy kerültünk egyre messzebb a tanáritól. Elsősként a könyvtár és a tanári és az igazgatóság mellett minden volt csak jó nem. Csend és fegyelem! Zavartuk az olvasókat és minden tanár 45 percenként elvonult az ajtónk előtt. Arról nem is beszélve, hogy sosem volt zavartalan a lógásunk, mert indig észrevették, ha még nem volt nálunk tanár! Másodikba még mindig a földszinten, de a másik oldalon, a WC-vel szemben éltünk. A kijárat közelsége a menekülést, míg a WC a dohányosok számára a mennyországot jelentette. Negyedikre elértük a legmagasabb szintet! Ennél messzebb már nem is kerülhettünk a tanáritól! Osztályfőnökünk is tíz perc körüli részidőt szokott sprintelni a távon. Ide csak az jött, aki hozzánk akart eljutni.Legtávolabb a tanáritól, még a fizika előadón is túl...
Öt évvel később ismét a mellékhelyiség mellett találtuk magunkat! Belépve rögtön a középső sor 3. padját céloztam meg. Utána esett le, hogy akkor is itt ültem. Körbenézve mindenkit a megszokott helyén találtam, olyanná váltunk, mintha nem múlt volna el egy perc sem.(Igaz utána néhányan elkezdték a "jajderossznekem"-monológot.)
Miért jutott mindez eszembe? Tegnap tanárként hivatalos voltam egy ötévenként tartandó randira. Majdnem akkor izgalom előzi meg ezeket a találkozókat, mint sajátjaimat. Előveszem a régi névsort és felidézem az arcokat. Vajon mennyit változtak? Megismernek-e engem? A sok-sok kérdés csak addig a pillanatig kavarog bennem, amíg meglátom őket.Ekkortól elönt valami furcsa öröm, hogy látom őket és ismét itt vagyunk. Rájövök arra, nekik is egy időutazás önmagukba és a másikba is. Régi, ismert önmaguk mellett megpillanthatom mostani tulajdonságaikkal gazdagodott egyéniségüket. Izgalmas találkozás engem is visszavisz oda,ahonnan együtt indultunk el. Ők még látták bennem azt az embert, akit a mostaniak már csak tanárnak látnak. (Ez egy kicsit zöld lett! A mai diákjaim már csak a felnőttet látják bennem, aki arra való, hogy őket nyúzza. A régebbiek megtiszteltek bizalmukkal, azért én is többet megmutattam magamból. Szeretem nézni a mostaniak arcát és kikerekedett szemét, ha egy öregdiák letéved hozzám és elkezdődik a sztorizgatás!) Jó érzés volt, hogy mindenkivel tudtam kicsit beszélgetni! Érdekes életutak tárultak fel az éteren keresztül. Volt, akihez a hangom pár méterről és volt akinek több száz kilométerről szólt. Éjjel még írásban is beszélgettem egy "öreggel". Igazi akkumulátor feltöltés volt!

2011. április 14., csütörtök

Kezdetek

     A nagy könyvek a szekrényben nekem nem jelentettek semmit. Elnézegettem kívülről őket, de tilos volt hozzá nyúlnom. Gimnazistaként vehettem először kézbe. Szó szerint feltárult a múlt egy darabkája. A régi anyakönyvek meséltek nekem a falunk egykori lakóiról. Tudtam, hogy a földművesek mellett egy családé volt a bolt és egy másik üzemeltette a közösség kulturális találkozóhelyét, a kocsmát. Meglepődve láttam, hogy mennyi iker született a múlt század elején! Felnőttség küszöbét azonban kevesen léphették át, mert elvitte őket a torokgyík, spanyolnátha vagy valamelyik más betegség. a temető sem őrzi nyomaikat, sok családnak magva szakadt vagy szétszórta őket a történelem vihara.
     Amikor besüllyedt hantot látok mindig elszorul a szívem a halottért, aki felett sosem repül már a mesebeli kék madár. (Minden halottak napján gyertyát gyújtok otthon a sötétben és a szélre bízom a gondolatom, hogy megtalálja  szeretteimet, akik nincsenek már köztünk.) Gyerekként láttam egy filmet erről, amiben az ősök mozdulatlanul ültek egy szobában, amikor az élők beszélgetnek róluk, akkor éltre kelnek addig, amíg e világban van, aki emlékszik rájuk.
    Nagyon izgatott, hogy kik az őseim. Azt, hogy hol eredtek, a családunk fájának gyökerei, azt már szájhagyomány alapján is tudtam.

2011. április 13., szerda

Most múlik pontosan

Ez a szám abszolút kedvenc. Az igazi kuriózum az volt, amikor a Quimby és a Csík zenekar együtt adta elő. A rekedtes, dörmögő férfi hang és a magas női nagyon kontrasztosan szólt! (Ez a klasszikus feldolgozás.)

Élet a halál mellett

Élet és halál

A Kerepesi úti temetőben csámborogtam, amikor megtaláltam ezt a témát. Nagyon szeretem a színeket és a kontrasztokat. A sírkövön kisarjadó moha képe nagyon tetszett nekem.

Bevezetés

Minden család története egyedi és tele van titkokkal és érdekességgel. Gyerekként imádtam anyu munkahelyére bejárni, mert sok-sok érdekes dologgal találkoztam. Imádtam játszani a pecsétekkel. Lapokon készítettem érdekes ábrákat elforgatással. Nem érdekelt, hogy elhalálozott vagy érvénytelen a felirata. A fénymásoló is sok lehetőséggel kecsegtetett. Őrzöm a kéz- és lábnyomatomat azóta is! DE az igazi rejtélyt számomra a fehérre festett páncélszekrény jelentette... Mindig zárva volt és gyermeki fantáziával elképzeltem, hogy mi vagy ki lakhat benne. Nagyobbacska gyerekként elkísértem édesanyámat egy esküvőre, amit ő celebrált. Ekkor feltárult végre a rejtélyek ajtaja, de az esküvői kellékeken és nagy könyveken kívül nem láttam mást.

Rekord

Igen, túlszárnyaltam magam! Ez már a második bejegyzésem. Kíváncsi lennék, hogy kukkolja-e valaha bárki is.

Mindig meg akartam írni családom történetét, mert fontosnak tartottam a "családi legendárium" továbbélését.

Írni nagyon nem szeretek, de lehet, hogy most megteszem. Részletekben, ha kedvem lesz hozzá.

Így kezdődött...

Itt ülök egy továbbképzésen és blogot gyártok feladatként. Nem tudom, hogy valaha írni fogok-e bele . Magamat ismerve elkezdem, de nem fejezem be. (Sok mindennel vagyok így az életben.) Gyerekként írtam naplót, tizennyolc évesen megint. A napokban került újra a kezebe. Nagyon meglepődtem. Lelkiekben semmit nem változtam azóta sem. Nem véletlen, hogy sokszor mondogatom, ha megkérdezik a korom, "17 múltam" .
Kíváncsian várom, hogy legutóbbi blogom egy bejegyzéses rekordját túlszárnyalom-e.